Leírás

Ferenc pápa Remény – Önéletrajz című könyve személyes történeteken és emlékeken keresztül mutatja be életútját, hitét, szolgálatát és a világ felé megfogalmazott gondolatait.

Ferenc pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy ez a kivételes dokumentum csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény jubileumi éve és korunk szükségletei arra sarkallták az egyházfőt, hogy már most elénk tárja értékes örökségét.

A REMÉNY az első olyan önéletrajz, amelyet hivatalban lévő pápa publikál, és megírására az elmúlt hat évben került sor. Az elbeszélés a huszadik század első éveiben indul: megismerhetjük a pápa olasz gyökereit, felmenői kalandos életét és kivándorlásukat Latin-Amerikába. Ezt követi a gyermek- és serdülőkori élmények elmesélése, a hivatásválasztás, valamint a felnőttlét eseményeinek taglalása. Pápaságának egész történetét követhetjük nyomon egészen napjainkig.

Ferenc szenvedélyesen, bensőséges hangnemben, finomítások nélkül tárja elénk a pápaság sarkalatos pontjait. Bátran, őszintén és profetikus erővel nyilatkozik korunk legfontosabb és leginkább vitatott témáiról: a háború és a béke problémájáról (az ukrajnai és a közel-keleti konfliktust is beleértve), a migrációról, a környezeti válságról és a társadalompolitikáról, valamint a nők helyzetével és a szexualitással, a technológiai fejlődéssel, az egyházzal és a vallások jövőjével kapcsolatos kérdésekről.
Anekdotákban gazdag, szellemes, mélyen emberi és érzelmes emlékirat ez – „egy élet regénye”, egyfajta erkölcsi és spirituális végrendelet, amelynek célja, hogy lenyűgözze a világ olvasóit, örökül hagyva a reményt a jövő nemzedékei számára.

A kötetet Ferenc pápa magánarchívumából származó, exluzív, eddig soha nem publikált fényképek is gazdagítják.

„Önéletrajzunk nem a mi magánirodalmunk – sokkal inkább útipoggyászunknak tekinthető. És az emlékezet nemcsak az, amire emlékszünk, hanem mindaz, ami körülvesz bennünket. Nem csupán arról szól, ami volt, hanem arról is, ami lesz. A tegnapnak tűnik, pedig már a holnap. Minden arra született, hogy az örök tavaszban virágozzék. A végén pedig csak annyit mondunk: semmi olyanra nem emlékszem, amiben Te ne volnál jelen.”